A fizikatanítás kezdetei Hódmezővásárhelyen
Szilárd testek mechanikája
- Az anyagi pont kinematikája
- Az anyagi pont dinamikája
- Impulzus, energia, munka
- Merev testek kinematikája és sztatikája
- Pontrendszerek mechanikája
- Merev testek dinamikája
- Mechanikai jelenségek egymáshoz képest mozgó vonatkoztatási rendszerekben
Deformálható testek mechanikája
- Folyadékok mechanikája
- Gázok mechanikája
Rezgések és hullámok
- Hangtan
- Hullámtan
Hőtan
- Hőmérséklet és hőmennyiség, a testek hőtágulása
- Halmazállapot-változások
- A hő terjedése
Optika
- Geometriai optika
- Fizikai optika
Elektromosság és mágnesesség
- Elektrosztatika
- A stacionárius áram (egyenáram)
- Mágneses tér vákuumban és az anyagban
- Elektromos áram szilárd testekben, folyadékokban,gázokban
- Az időben változó elektromágneses tér
Arcképcsarnok
Hendrik Antoon Lorentz
(1853-1928)

            Hendrik Antoon Lorentz holland fizikus 1853. július 18.-án született a hollandiai Arnhemben. 1902-ben Pieter Zeemannal megosztott fizikai Nobel-díjat kapott az általa kidolgozott elektromágneses sugárzási elméletért, amelyet Zeeman észleletei megerősítettek. Később ez az elmélet lett Albert Einstein speciális relativitáselméletének a kiindulópontja.
            Lorentzet 1878-ban nevezték ki a Leideni Egyetem matematikai fizika professzorává. Doktori értekezésében 1875-ben továbbfejlesztette Maxwell elektromágneses elméletét, így egy olyan elmélet hozott létre, amely megmagyarázza az elektromosság, a mágnesség és a fény kapcsolatát. Maxwell elmélete szerint az elektromágneses sugárzást a rezgő elektromos töltések keltik, de a fényt keltő töltések nem voltak ismertek. Lorentz ezért arra gondolt, hogy az anyag atomjai is töltött részecskékből állhatnak, és ezek az atom belsejében levő töltött részecskék lehetnek a fény forrásai. Ha ez igaz, akkor az erős mágneses térnek hatnia kell a rezgésekre, és ezen keresztül az így keletkezett fény hullámhosszára. 1896-ban Zeeman, Lorentz tanítványa igazolta ennek a jelenségnek a létezését, ez ma Zeeman-effektus néven ismert. Ezen munkájukért kapták 1902-ben a Nobel-díjat.
            Lorentz elektronelmélete azonban nem volt képes a Michelson-Morley-kísérlet negatív eredményeit megmagyarázni. A kísérlettel a feltételezett éterben mozgó Földnek a sebességét próbálták oly módon megmérni, hogy különböző irányokból jövő fénysugarak sebességeit hasonlították össze. A nehézségek legyőzésére Lorentz 1895-ben bevezette a helyi idő fogalmát; e szerint különböző helyeken eltérő az idő múlásának az üteme. Az ír George F. Fitzgerald elképzelése szerint a fény sebességét megközelítő sebességű testek a mozgás irányában összehúzódnak. Megalkotva a Lorentz-tanszformációkat, Lorentz 1904-ben kidolgozta ezt az elgondolást. Ezek a transzformációk matematikai kifejezések, amelyek leírják a mozgó testre jellemző változásokat: a tömegnövekedést, a hossz rövidülését és az idő tágulását. A Lorentz-transzformációk képezik Einstein speciális relativitáselméletének az alapját. Lorentz 1912-ben Haarlemben a Teyler Intézet kutatási igazgatója lett, de továbbra is tiszteletbeli professzor maradt Leidenben, hetente tartott egyetemi előadásokat.
            Lorentz 1928. február 4.-én hunyt el Haarlemben.